Tamás mester levese

  Azt mertem állítani, minden nap eszembe jut valami...
Nos, ez úgy kezdődött még néhány nappal ezelőtt, hogy elkezdtem olvasni akárhányvalahanyadszorra az egyik kedvenc agyrágómat : A Katedrális c. könyvet Ken Follett tollából. Ami a lényeg röviden: a történet nagyrészt Angliában játszódik 1123-ban kezdődik és 1174-ben ér véget. Az akkori embereknek (az átlag munkásnak -már ha volt neki munkája) sokszor csak egy fazeka és kanala volt és ha volt fedél a feje fölött, bizony az épület közepén rakott tűzön főzött, azt amije volt (a történet szerint)- ezért sokszor készülhetett "mindent bele" fűszeres leves vagy ragu (szerintem).
Főhősünk, a regény meghatározó alakja Tamás építőmester, aki mert álmodni. <3 Arról, hogy katedrálist fog építeni Isten nagyobb dicsőségére és elhunyt felesége emlékére. A szellemi hozzávalókat a leveshez tehát a történet adta, a kézzelfogható belevalót pedig a kamra.
Vasárnap kirándultunk és csekély létszámú, de annál jobb étvágyú csapatunk nálunk ette le az út fáradalmait. Fontos volt, hogy az ételt már csak melegíteni kelljen és "kimerni a kondérból bele a tálba, onnan pedig egyenesen a gyomorba" (nálam ilyen/ez a fast food).
 Hát ezért készült a TAMÁS MESTER LEVESE:

a kamrában volt:
vöröshagyma 1 nagy fej,
fokhagyma 2 gerezd,
vajbab(üveges) 2 üveg,
füstölt szalonna és sonka összesen kb 20 dkg,
vaj 5dkg,
olíva olaj 2 ek,
só, fehérbors,
szerecsendió,
őrölt piros paprika 2 ek,
petrezselyem 1 csokor,
szárított zsálya 1 ek,
szárított kakukkfű 2 ek,
fél üveg zöldborsó,
kapor nyárról egy csokor,
krumpli 1-1,5 kg(?),
sárgarépa 6-8 vastag szál,
főző tejszín 10%- os 300 ml,
maradék, bolognainak indult darált húsos keverék (főtt állapotban 10 dkg- teljesen hagyományos fűszerezésű),
tojás 1db,
zsemlemorzsa (pár evőkanál)
a boltból jött:
darált lapocka szerintem volt vagy 80 dkg, amit bekevertem,
karaj szeletelve 30 dkg,
és a csontja 2 db.

Elsőnek a hagymát és a fokhagymát daraboltam fel jó apróra. Közben vajat hevítettem olívaolajon és belecsíkoztam a füstölt cuccokat; mikor már kezdtek ropogósnak kinézni rádobtam a hagymát, kisvártatva a fokhagymát. Ezzel csak átforgattam kétszer és rádobáltam a vékonyra felcsíkozott karajt a csonttal együtt. Rászórtam a sót és a paprikát kivéve minden felsorolt fűszerből egy keveset és átforgattam megint. Lehúztam a tűzről, belekevertem a pirospaprika felét, felöntöttem vízzel amennyi pontosan ellepi.
A krumplit, a répát feldaraboltam a szokásosnál nagyobb darabokra (lelki szemeim előtt lejátszódott a történet, h a középkorban Tamásék sem cicóztak a kajával); betettem főni ezeket is..Most már megsóztam. Itt Napocska lement a pinyóba  egy nagyobb kondérért, mert ez megtelt...mindig ez van....
Bekevertem a darált húst: a kapor fele, a tojás, a maradék bolgnai izé, zsemlemorzsa, némi apróra vágott petrezselyem, só, bors, kevés szerecsendió, pirospaprika. Hagytam állni 20 percet. A keverékből gombócokat formáztam és szépen sorban a "leveshez" adtam. Mivel csak a zöldségek lettek nagyobb méretűre darabolva, nem kellett sokáig várni, hogy megpuhuljon a cucc. Ekkor hozzáadtam a vajbabokat és a borsót levük nélkül. 5 perc múlva a tejszínt.
Aztán a durvára vágott petrezselymet is, és még egy kis sót, meg a maradék kaprot. Ezzel még 5 percig főztem. Egyszer sem forraltam- ez elég fontos, mert így szép sűrű lesz és prímán összeérnek az ízek.
Friss házi kenyér volt mellé, amit reggel sütöttem. A kenyérről/kenyerekről majd külön posztban.. Ma pedig valami szívmelengető, borúra derűsítő sült husi lesz, rozmaringos krumplival.
Mert megérdemlem. :-/ vagy inkább rám fér...némi házi szilvapálesszel karöltve.